Igen, elolvastam egy könyvet. Amikor becsuktam, elüvöltöttem magamat. Ezért inkább várni akartam 3 napot a véleményezéssel. Továbbra is üvöltök. De most már csak a fejemben....
A vizsgált tárgy: Courtney Summers - This is not a test- Éles helyzet
Eredeti mű: Courtney Summers: This Is Not a Test
Eredeti megjelenés éve: 2012
Könyvmolyképző kiadó
Szeged, 2014
288 oldal
keménytáblás
ISBN: 9789633737620
Hat gimnazista az iskolájában próbálja kibekkelni a világvégét. Sikerülhet nekik? Az apokalipszis most van. Hat diák bevette magát a gimnáziumba, de kevés vigaszt nyújt a menedékhely, ha az élőhalottak folyamatosan püfölik az ajtót. Egyetlen harapás elég ahhoz, hogy megöljön valakit, aki aztán önmaga rettenetes hasonmásaként tér vissza. Sloane Price ezzel ki tudna egyezni. Az ő világa már fél éve véget ért, azóta nem nagyon tudja, miért van még életben. Ez az alkalom kapóra jönne a távozásra. Miközben alig várja, hogy az élőhalottak átjussanak a védelmi vonalaikon, kénytelen a világvégét öt társa szemével nézni, akik viszont élni akarnak. De ahogy a napok vánszorognak, meglepő módon változik az emberek túlélési ösztöne, és a társaság sorsát egyre kevésbé a kinti események határozzák meg, sokkal fontosabbá válnak a benti világ kiszámíthatatlan élet-halál kérdései. Mibe lehet kapaszkodni, ha már minden elveszett?
Mit kíván a felperes mondani?
Jesszusom... Annyi mindent mondanék, hogy érzem, ahogy a szavak tülekednek a fejemben és dugó keletkezik, úgyhogy nem tudok válaszolni.
Kezdjük a borítóval, és hátha beindul. Na, szóval, a borító nem tetszik. Mintha egy nindzsa jelmezbe öltözött modell lenne rajta, akinek fújják a haját.
Egyébként sokan mondták, hogy nem erre számítottak (mármint belsőleg). Hát én semmire nem számítottam. Rég kinéztem a könyvet, de annyira nem izgatott, hogy amikor ott voltam a boltban meg is vegyem. És ha visszautazhatnék az időben, jól fejbekólintanám magamat, és mégis azt vinném el.
Olyan nekem, mint a Mercy Falls farkasai. És ez nagy szó. Rágondolok, és görcsbe rándulnak az izmaim, meg fáj a szívem, hogy vége van, hogy én nem élhetek velük.
Az elejétől a végéig így néztem ki:
Tehát. Reggel van, készülődik a világ dolgozni/suliba. És akkor megtámadják Sloane-ék utcáját a zombik. Vagyis élőhalottak, akik valami fertőzés miatt lettek. Sikolyok, menekülés, véres jelenetek. Majd a következő fejezetben már azt olvashatjuk, hogy 6 kamasz próbálja túlélni a világvégét.
Volt, hogy egy oldalakon keresztül minden mondatot legalább kétszer elolvastam. Első olvasás, felnézek, *nagylevegő*, átbetűzöm, felpillantok, újra átolvasom. De olyan is volt, hogy csak szavakat tudtam kivenni, fénysebességgel rohant a szemem a mondatokon, minél hamarabb, minél többet. Persze utána ezt is elolvastam újra, lassan, de addigra le volt lőve a poén.
Az írónő úgy húzogatta a szálakat, hogy egy perc nyugta se legyen az olvasónak, amikor épp fellélegeztünk egy elhárított katasztrófa után, már jött is a következő.
ITT megtaláltam a lélekábrázolást. Egyértelműen. Anélkül nem is lenne ez a könyv, könyv.
Hat ijedt tini, ilyet csak az vállal be, aki biztos magában. Néha olyanok is biztosak magukban, akik inkább mentek volna egy tehetségkutatóba jódlizni írás helyett, de szerencsére most szó sem volt erről.
Sloane testvére már a világvége előtt megszökött. Egyedül. És ez nagyon fájt a lánynak. Épp 'mindenmindegy' hangulatban éldegélte szörnyű napjait az idegbeteg apja mellet, és akkor, hopp, volt világ-nincs világ.
Nem arra volt kihegyezve a dolog, hogy folyton harcokat vívtak a fertőzöttekel, és próbáltak rájönni, hogy pontosan mi is történt. Azt nem tudom, hogy jobb, vagy rosszabb lett volna úgy, de hála istennek nem is tudom meg.
Jó lenne a csapatmunka egy ilyen helyzetben, de az ember, az mégis csak ember, ráadásul a feszültség miatt még idegesebb mindenki, úgyhogy folyamatosan megy a veszekedés az ikrek és Cary közt. És továbbra sem értem, hogy 1:Trace hogy lehet ilyen... fogalmamsincsmi, hogy minden felelősséget másra hárít, 2: Cary mégis hogy a búbánatba' gondolta, hogy -ha nem is a megtervezett embereket- feláldozza. Nem ismeri, fiatalabb nála és ezért kevesebbnek gondolja? De miért. Hogy jön ő ahhoz, hogy eldöntse, van-e joga tovább élni? Ugyanezeket a kérdéseket tette fel Trace és Grace is, mivel az ő szüleik haltak meg. De EZT Cary nem direkt csinálta. Ha ez lenne, teljesen megérteném a felháborodásukat, de nem direkt volt.
Trace egyébként is végig unszimpatikus volt, persze volt egy-egy vicces beszólása, és sütött róla, hogy a kétségbeesés vezérli. Próbál nagyfiúnak mutatkozni, de ilyenkor senki nem marad ugyanaz az ember, kívülről megkeményedik, de belülről teljesen elfogy a stressz miatt.
Trace ikre, Grace is eléggé idegesítő volt, úgy járt-kelt a kihalt iskolában, mintha még mindig ő lenne ott a valaki. Annyira sajnálni sem tudtam a "végén".
Harrison. Szegény... Olyan fura, hogy vele elvileg egyidős vagyok, de -oké, ezt soha nem tudhatjuk- szerintem még én is jobban bírtam volna. Ha egyáltalán túlélek addig. Tételezzük fel, hogy túlélem és eljutok a többiekkel. Egészen biztos, hogy nem bőgném ki a tüdőmet is. Segít az? Nem. Csak elveszi a sok energiát. Amikor elkezdett Trace-szel lógni, akkor verte a mellét, de a nagy semmire, mert segíteni nem tudott. De végül is, szép volt tőle, hogy nem kezdet el hisztizni akkor is, amikor hmm, hát, amikor a helyzet úgy kívánta, hogy neki legyen a legrosszabb.
Cary-t sajnáltam a legjobban. A folytonos bűntudat, hogy miatta halt meg két ártatlan ember, hogy nem tudott segíteni... A végén.... Pedig ő akarta a legjobban elhagyni az iskolát, erre most viszi az út, de róla nem tudunk meg semmit. Úgy éreztem, mintha az eltitkolt bátyja lenne Sloane-nak.
Rhys. *Újabb könyves fiú lopta el a szívemet* Pedig ez igazán nem olyan történet, ahol bele lehet zúgni valakibe. Ráadásul így nem is tudok róla elfogulatlan véleményt mondani... Amikor elmesélte, mi történt a fertőzöttek támadásának estéjén. És elgondolkodtam rajta, hogy én meg tudnám-e tenni, amit ő. Arra jutottam, hogy inkább hagytam volna, hogy megöljenek. Úristen, Rhys maga olyan, mint a könyv, nem jönnek a szavak, pedig már fáj a fejem attól, hogy mennyi ki akar jönni a számon.
Tudod Sloane, hogy mennyire örülök, hogy nem lettél öngyilkos?! Ezzel talán ki tudom fejezni,hogy mennyire szerettem őt is. Ilyen YA lányszereplőt még nem nagyon látott a világ. Azért mert bátor, és azért nagy a szememben, mert nem fél a haláltól. Ez mondjuk részben az apja "érdeme".
Három napja megállás nélkül azon gondolkozom, hogy miért nem léteznek végtelen könyvek, és hogy miért nem élhetek én EBBEN a könyvben. Nem igazság. Több Rhys kell, több Sloane, több kell mindenkiből. Kell a második rész. Kell egy 3., 4., 5. rész. Összesen háromszor, ha van benne akció-jelenet, plusz a vége, de az felér mindennel. A többi része pedig annyira szívfacsaró... Nem úgy, hogy sírni tudnál. Egyszerűen bekúszik mindenhova, a bőröd alá is, és minden keserű lesz tőle, és csak harapdálni tudod a szád belsejét kínodban.
Ilyen ez a könyv. Ha valami katasztrófa-könyvre vágysz, vagy máshol kopogtass, vagy tegyél le a tervedről, és olvasd el ezt.
OLVASD EL EZT!!!
Az egész egy nagy, hosszú mondat volt, összefolytak a napok, hetek, és egyre csak a végét várja az olvasó, hogy végre biztonságban legyen a csapat, közben meg szeretnéd, ha soha nem szakadnál el tőlük, örökké olvashasd, hogy mi történik a lelkükben.
A végén, a sok mini-szívroham és mini-gyászolomakaratkereket után, egy ilyen...:
Az ítélet: 5*/5
A könyvet bűnösnek nyilvánítom az alábbi pontokban:
-nem jutottam szóhoz (ezért kellettek a GIF-ek is)
- aki olvas, az most nagyon figyeljen rám: Ha tehetitek, olvassátok el, kérlek, és mondjátok, hogy nem csak én vagyok ilyen hibbant, hogy ennyire szeretem
-komolyan szerelmes vagyok ebbe a könyvbe
-kérlek
-a szereplők is, a lélekábrázolás, a cselekmény, a kevés akció-jelenet, a vége
Tisztelt Könyvmolyképző Kiadó!
A második rész körülbelül mikorra várható magyarul? Rettentő fontos!
Ha belehalok is, de én veszem meg legelőször...
Köszönöm, hogy elolvastatok, most pedig háháá, irány a könyvtár, könyvesbolt, barátok, barátnők, keressétek meg ezt a könyvet és iszonyú gyorsan olvassátok el! Lécikeh
Éééés, Gyöngyinek, a reneszánsz szobornak is köszönöm a könyvet. Örök hála! Örülök, hogy nem süketültél meg a sikoltozástól, amikor megláttam a könyvet nálad. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése