2015. október 11., vasárnap

Liebster Blog Award - Napjaim vadalmaként*

  Hogy miről is van szó pontosan? Én sem tudom, amikor először megpillantottam Babó Buca karcát a molyon, aztán szépen-lassan leesett, hogy ez itt bizony egy díj. A blog megkapta "élete" első díját. Azt sem tudom hova legyek, nagyon szépen köszönöm Babó Bucának, az ő bejegyzését itt nézhetitek meg. :)
*Természetesen a nem múló mosolygásomra értettem... :D


A díjról
A kezdeményezés Németországból indult, amelyet bloggerek adják egymásnak. Leginkább azt szeretnék vele elérni, hogy az olvasók jobban megismerjék a bloggert, illetve megtudják azt is, hogy ő kiket olvas, és kiket ajánl olvasásra. Éppen ezért van egy marketing háttere is, hiszen a blogger tovább is adja a díjat, nemcsak megkapja.
A liebster szó jelentése egyébként kellemes, értékes, legkedvesebb, amely utal arra, hogy az odaítélő szívesen jár vissza az adott blogra, és éppen ezért is ajánlja. Fontos megemlíteni azt is, hogy a lánclevelekhez hasonló módon terjed, és a jelölés során nincsen semmilyen tartalmi megkötés. Nemcsak könyves, filmes blogok kaphatják meg, hanem ugyanúgy oda lehet ítélni egy kismama blognak, vagy akár egy gasztroblognak. A jelölésekkel is elárulja egy blogger magáról, hogy melyek azok a területek, amelyekről szívesen olvas. A Liebster Blog Award-ot egyébként nem kötelező továbbadni, de felesleges megszakítani a láncot, hiszen ez mindenkinek elismerést jelent, és ha valami tetszik, akkor dicsérjük meg nyugodtan. Díjat adni pedig szép gesztus.


Szabályok
- Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
- Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
- Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
- Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!
- Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!
Tíz dolog, amit biztos nem tudtál rólam:
1. Balkezes vagyok. És jobb lábas. Mondjuk a labdát csak bal lábbal tudom elrúgni, a kanalat meg néha jobb kézzel használom. Tiszta multifunkcionális vagyok! :D
2. Rettentően keveset iszok (nem alkoholos cuccokra gondolok, bár abból meg semennyit, szóval mindegy). Egy hét alatt néha csak 2-3 liter vizet iszok és nem is kívánok többet, pedig tudom, hogy egészségtelen.
3. Már oviban tudtam olvasni, és kis szerelmes leveleket írni, máig sem tudom, hogy hogy tanultam meg a betűket...
4. Nagyon halkan, és nagyon keveset beszélek, viszont imádok vitatkozni. Olyankor szófosásom van, és addig magyarázok, amíg nem adnak nekem igazat.
5. Kívülről aranyosnak tartanak, de amúgy bárkit meg tudnék folytani egy kanál vízben, akit nem bírok.
6. Imádom a zenét, főleg az alternatív és az üvöltözős rockot, meg a klasszikus zenét. Valamiért csak azokat a dalokat szeretem, amik mollban vannak.
7. I-MÁ-DOM a csillagászatot. Kismillió ilyen NatGeo-s filmet megnéztem már, az otthoni, ilyen témájú könyveket kicsi korom óta bújom, és már oda-vissza tudom, hogy melyik lapon miről van szó.
8.  Tele van a gépem kijutós játékokkal. Anyával óriási rajongói vagyunk az ilyeneknek.
9. Nem szeretem a nyarat, a telet és az őszt viszont annál inkább.
10. Ha nagyon fáradt vagyok, a sírva tudok nevetni még azon is, hogy valaki kinyitja az ajtót.


Babó Buca kérdései
1. Miért kezdtél el blogolni? 
Mert miért ne? alapon. Egyébként azért, mert évvége volt, nem kellett már tanulni, nem volt kinek elmondani, hogy milyen jó volt a könyv, mert amúgy is szeretek írni, és végül azért, hogy népszerűsítsem az olvasást.

2. Mi inspirál a legjobban? Hogyan tudsz igazán feltöltődni?
Az inspirációt főleg a könyvekből merítem, a kedvenc íróimból(?). Az igazi feltöltődés számomra az, hogy vagy egyedül vagyok, vagy a családommal, vagy pedig olvasok.

3. Ki a kedvenc íród? Találkoztál már vele?
A legkedvencebb íróm Maggie Stievfater, és nem, sajnos még nem találkoztam vele, de remélem a jövőben fogok majd! :)

4. Szoktál-e saját történeteken dolgozni?
Igen, szoktam, főleg novellákat írok és verseket, és nem szeretem másoknak megmutatni, szinte családi hagyománnyá válik, hogy évente egyszer hetekig könyörögnek, hogy mutassam már meg az egyik irományomat, én meg csak fújom, hogy "nem, majd ha elég jó lesz". Aztán már kénytelen vagyok megmutatni, de továbbra is azt mondom, hogy nem tökéletes. 

5. A könyv elolvasása után azonnal megírod a véleményeket, vagy vársz velük egy darabig?
Változó, van, amikor egyből megírom, de van amikor napokat, heteket várok, ennek két oka van: 1. hagyom ülepedni, vagy 2. semennyi időm nincs. :D

6. A családod, ismerőseid tudnak róla, hogy blogolsz?
Igen, tudnak,bár ez úgy volt, hogy pár hónapig csendben pötyögtem, aztán egyszer csak anya felhozta, hogy ez mi, meg mióta, és így tudták meg. Mondjuk én nem titkoltam, csak most, na, álljak ki eléjük, hogy anya-apa, ma 12 óra 32 perc 45 másodperckor csináltam egy blogot? Szóval értitek... :)

7. Milyen gyorsan dolgozol fel egy könyvélményt?
Általában elég gyorsan,  de ha nagyon jó a könyv, vagy nagyon elgondolkodtató, akkor kell pár nap, hogy tiszta fejjel tudjak róla írni.

8. Szoktál könyvtári könyvet olvasni?
Szinte csak könyvtárit olvasok. Persze van, hogy kölcsönkérem, vagy megveszem, vagy ajándékba megkapom a könyveket, de legtöbbször a könyvtár.

9. Hogyan szerzed be a saját könyvtárad legújabb darabjait, órákon át tartó könyvesbolti séta, vagy gyors internetes rendelés?
Ha unatkozok,vagy hamarabb elengednek a suliból, akkor bemegyek a legközelebbi könyvesboltokba (van, hogy hármat- négyet is bejárok egy nap alatt), és nézelődök. Aztán ha valami tetszik, akkor legközelebb viszek magammal pénzt, és megveszem. De néha szoktam netről is rendelni, főleg olyanokat, amikben 100%-ig biztos vagyok, hogy imádni fogom.
10. Mit gondolsz, egy év múlva mit fogsz csinálni?
Egy év múlva épp ugyanekkor valószínűleg órán fogok ülni. Ha az egész évet vesszük, akkor: remélem leteszem a középfokú nyelvvizsgát, túl leszek a sulis vizsgákon, végre normális kilencedikes leszek (mondjuk nem olyan rossz ez az előkészítő :D), lesz saját tantermünk, és kidíszíthetjük. Addigra megtanulok rendesen gitározni, elkezdek oroszt tanulni, franciából remélem egy alapfokú nyelvtudásom lesz, és remélem, hogy ha mégsem órán ülök, akkor épp egy bejegyzés írok. :)))

A díjazottak
Tekla, Lexa és Beatrix
Remélem, még szabad mindhármatok! :) 

Az én kérdéseim 
1. Melyik könyv volt rád eddig a legnagyobb hatással?
2. Írsz vázlatot, mielőtt belekezdesz egy bejegyzésbe?
3. Szép könyvjelzőket használsz, vagy bármit, ami a kezedbe akad éppen?
4. Ki a kedvenc íród? Mi miatt lett pont Ő a kedvenced? 
5. Ha az életbenmaradásról lenne szó, melyik öt könyvedet adnád oda másnak a saját kis gyűjteményedből?
6. A blogon kívül szoktál írogatni?
7. Olvasás közben szoktál hangosan nevetni/elfintorodni/pofákat vágni/stb?
8. Van a környezetedben olyan személy, aki miattad kezdett el olvasni?
9. Hogyan népszerűsítenéd az olvasást?
10. Amikor blogolsz, egyedül vagy és síri csend van, vagy az sem zavar, ha egy egész osztálynyi gyerek zajong melletted, és miközben pötyögsz, tanácsokat adnak neked?


Itt a vége fuss el véle! :)
Nagyon szépen köszönöm még egyszer Babó Bucának, hogy gondolt rám! :)

Au revoir, kedves olvasók! ^^

2 megjegyzés: