Ómájgásh
Gyakran csak ennyi jut eszembe, hogy ilyen könyveket olvasok. Nézzük, mi lehet ez...
A vizsgált tárgy: Janne Teller - Semmi
A vádlott adatai:
Eredeti cím: Intet
Eredeti megjelenés éve: 2000
Scolar kiadó
Budapest, 2014
182 oldal
keménytáblás
ISBN: 9789632442952
Fordította: Weyer Szilvia
Mit kíván a vádlott mondani?
„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”
Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki – és maguknak – az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze – ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnak az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.
Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie…
Mit kíván a felperes mondani?
Kezdeném azzal, hogy ez a könyv Dániában kötelező olvasmány. Majd a végére megértitek, hogy ez miért olyan furcsa.
Nos, ha őszinte akarok lenni, az első húsz oldal nem valami érdekes, ráadásul a stílus sem olyan hú de jó, például amikor valami szomorú részt írt le, teljesen ugyan úgy fogalmazott, mint előtte, szóval csak fapofával bámultam, hogy "Itt most bömbölnöm kéne?!". Aztán persze beindult a cselekmény. De lehet nem is ez történt, csak olyan elképesztő, és felháborító dolgok jöttek, hogy fel sem tűnt, sőt talán illett a történethez ez a monoton írásmód.
Igazából már a könyv felétől röpködtek kifele a láthatatlan kérdőjelek a fejemből, a végére azonban egyetlen nagy kérdőjellé állt össze a pofikám.
Én úgy mondanám, ez egy csodálatosan nagy nemtudommi. Nem semmi, az biztos...
Nem akarom lelőni a poén(oka)t, de annyit elárulnék, nagyon beteg könyv. Pierre csak fújja a magáét, a fent említett mondatot, és rengeteg indokot arra, hogy miért is semmi az élet. (Icipici zárójelben megjegyezném, neki adtam igazat...). Erre az osztálytársai be akarják bizonyítani neki, hogy az életnek van értelme. És ahogy a fülszövegben le van írva, az egész ártatlan játéknak indul, aztán egyre durvább és durvább lesz.
A lényege az, hogy mindenki kiválaszt valakit, akitől elkéri a másik számára legfontosabb dolgot. Ez így megy körbe, amíg be nem adott mindenki valamit. És ezt a mindenséget elnevezték a Fontos Dolgok Halmazának.
Ez így nagyon cukin hangzik, a depressziós kispajtásnak meg akarják mutatni, milyen ha élvezed az életet, de ez az édes kis játék konkrétan tönkretette a gyerekeket.
A legelején olyanokat kértek, mint például a kedvenc zöld szandál, box kesztűk, stb. (Ja, és az estébétől rájött a sikítófrász a kölykökre, mert az ő legeslegfontosabb dolgát lesatöbbizik.) Aztán bosszúból egyre nagyobb értékű dolgokat követelnek. A végére már mindenki utál mindenkit, kiszállni senki sem mer, mert félnek, hogy a felnőttek kinevetik őket. (?)
Meg kell, hogy mondjam, egy szereplő sem volt, aki szimpatikus lett volna. Pierre-rel egyetértettem, de nagyon ellenszenves volt, a többiek pedig a játék közben elállatiasodtak, így őket sem szívleltem annyira.
Már az első kéréseknél fel voltam háborodva, de amikor valakinek a halott kisöccsét akarták, vagy egy kutya fejét, az egyik lánynak a szüzességét, egy kissrácnak meg a mutatóujját, akkor egy kicsit meghökkentem (enyhén fogalmaztam...).
A végén szinte mindenki belebetegedett a követelésekbe, azt a hülye halmot meg mindenki istenítette.
Abszolút nem csodálom, hogy egy évig be volt tiltva könyv. Tudom, hogy sokkal "furcsább" regények is, de ez itt gyerekeknek szól!!! Olyan ártatlanul csücsült az élénkzöld borítójával a polcon (a gyerekkönyvtár kisgyerek részén), hogy csak a fülszöveg miatt lettem rá kíváncsi. Sokáig unottan forgattam a kezeim között, azt gondolva, hogy "Jaj de jó, egy könyv, ami megpróbálja velem elhitetni, hogy az élet szipi-szuper..." Ezért is indult nehézkésen. Aztán csak hűha.
De hogy ezek után még kötelezővé tették! MiaszentBukkancs?!
(Anya, ha ezt olvasod, kérlek ne adj rám kényszerzubbonyt!) Minden hülyeség ellenére tetszett. Nem tudom, hogy miért... Nem azért, mert elvileg a végén feloldják a felszültséget (ja, egy halál végül is tökre megnyugtató, nem?!) hanem mert csak. A furcsa hangulat, a morbid befejezés, én nem tudom. Annyira féltek attól, hogy az életük értelmetlen lesz, hogy elvették maguktól a saját életük legfontosabb dolgát, amiért egy kicsit még érdemes életben maradni. Pierre számára pedig szerintem megváltás volt a könyv vége. Most sem értem egészen a végét, sem azt, hogy az a pár gyerek hogy tudta ez ép ésszel felfogni, feldolgozni. Hogy válhat majd belőlük normális felnőtt?
Ennyi lenne. Szerintem teljesen megéri elolvasni, szóval ha megtehetitek, hajrá! De vigyázzatok! Két lehetséges kimenetel van.
1. elgondolkodsz magadon, másokon, az életen, mindenen, és nagyon lehangolt válsz, vagy
2. a könyv olyan adrenalin löketet ad, hogy alig bírsz elaludni (ez letten volna én :D)
A vádlottat bűnösnek találom az alábbi pontokban:
-nagyon beteg
-nagyon igaz
-legalább egy kötelezőt elolvasol idén :D
-ez a nő egy zseni....
Az ítélet:
4,5/5
Totál nem kapcsolódik ide, de gyerekek, van még pár napotok kitölteni az Olvass többet! pályázat online feladatlapját, úgyhogy gyerünk! :) KATT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése